Podcast a százéves háborúról

Bárány Attila a százéves háborúról beszélt disszeminációs szempontok szerint (fogalmi és geográfiai keretek, logisztikai kérdések, bérelt genovai flotta és átalakított kereskedelmi hajók, hadtáp, hadi stratégia és ostromtechnika,  hadszervezeti eltérések, diplomáciai tárgyalások, területigazgatási kérdések, Jeanne d’Arc szerepe) az Itt és Akkor-podcast 54. adásában. A felvétel meghallgatható a Spotify-on, valamint az alábbi felületen is.

Beszámoló a vajdahunyadi konferenciáról

Véber Zoltán

tudományos segédmunkatárs

A kutatócsoport vezetője, Bárány Attila előadást tartott a 2023. szeptember 15-én a Vajdahunyadon megrendezésre került, „The Times of the Hunyadis” című nemzetközi konferencián. A rendezvény apropóját az adta, hogy Románia leglátványosabb középkori építményének, a vajdahunyadi vár (Castelul Corvinilor) felújításának első szakasza a végéhez közeledik.  A nemzetközi konferencia témája a Hunyadi család volt, ami kapcsolódási pontokat biztosít számtalan ország kutatói között, így a konferencián a román és magyar történészeken kívül lengyel, német, horvát, bosnyák és szerb kutatók is prezentálták a Hunyadiakhoz kötődő eredményeiket. A konferenciára a vár impozáns lovagtermében került sor. Az egész napos program során a téma iránt érdeklődő közönség politika-, diplomácia-, had-, társadalom- és irodalomtörténeti, valamint régészeti előadásokat hallgathatott angol, német, olasz és román nyelven. Az előadások érintették a szentszéki propaganda, Hunyadi János hadserege és parancsnokai, Hunyadi és Cillei Ulrik rivalizálása, a magyar hadjáratok nyugati visszhangjának és a Kendeffy család régészeti emlékeinek kérdéseit. Bárány Attila angol nyelvű előadásában Hunyadi János hadszervező tevékenységét mutatta be (The Organization of War in John Hunyadi’s Army: Strategy, Branches of Warfare). A konferencia alatt lehetőség adódott a vár bejárására, majd másnap az előadók részt vettek egy kiránduláson, ahol Hunyad megye történelmi helyszíneit nézhették meg, többek között a demsus-i Szent Miklós-templomot.

Középkori hadtörténeti előadás-sorozat: Roman Czaja előadása

Középkori hadtörténeti előadás-sorozat  Medieval Military History Lecture Series

Az előadás-sorozat első előadója professzor Roman Czaja, a toruń-i Uniwersytet Mikołaja Kopernika tanszékvezető egyetemi tanára, a Debreceni Egyetem díszdoktora.

Az előadás címe:

MILITARY ORDERS IN EAST-CENTRAL AND NORTHERN EUROPE

 

Helyszín: Debreceni Egyetem, Főépület, 3. emelet, 316-os terem

Időpont: 2023. szeptember 27., 10.00

Az előadás-sorozatról

A kutatócsoport a tudomány disszeminációs programok előmozdítása érdekében alakította ki a Középkori hadtörténeti előadás-sorozatot, melynek keretében a középkori hadtörténeti kutatások iránt érdeklődők számára szervez tantermi előadásokat. Az előadások kialakítása során fontos szempont volt, hogy bizonyos témákat a nemzetközi kutatás egy-egy kutatója mutasson be, amely a hazai kutatásban elért eredmények figyelembevétele mellett lehetőséget teremt a más országok kutatóival fenntartott szakmai diskurzusra, a kutatási eredmények és tapasztalatok cseréjére, valamint a későbbi együttműködések (tanulmányutak, kutatási partnerség, közös konferenciák és publikáció) részleteinek egyeztetésére.

A disszeminációs alkalmak egyik célközönségét az egyetemi hallgatók adják, akik az előadásokat követve ismerhetik meg a nemzetközi tudományosságban irányadó, kérdésekre-válaszokra vonatkozó, szakmai tudományos protokollt. A közös projektek egyeztetése arra is kiterjed, hogy a középkorra specializálódó hallgatók kutatást végezhessenek egy külföldi partner intézményében.

A kutatócsoport tagjai előadást tartottak a MECERN IV. konferenciáján Gdańskban

Kutatócsoportunk tagjai előadást tartottak a „Networks – Cooperation – Rivalry” című konferencián Gdańskban.
Előadások címe:

Bárány Attila: Crusading Itinerary and Dynastic Network: King Andrew II of Hungary and his System of Alliances from the Outremer to the Balkans
Bárány Attila: Consolidation of the Polish Kingdom and the Hungarian Interests in Central Europe
Kiss Gergely: The familia as Network and its Impact on the Policy Regarding Church Benefices and Diplomacy
Novák Ádám: The Diplomats and Supporters of Matthias Hunyadi – The Seals of the Ófalu Peace Treaty (1474)
Szakács János: A Lesser Noble Family in the Angevin Period in Szabolcs County: The Ibronyis
Véber Zoltán: The Network of familiares in John Hunyadi’s Service
Veres Tünde: Judges and Jurisdiction in Fifteenth-century Sabinov

A teljes program elérhető itt.