Hunyadi kibeszélő podcastek

Együttműködésben a DEENK AudMax – „A tudomány is lehet szórakoztató és izgalmas” podcasttel a HUN-REN – DE „Középkori Magyarország és Közép-Európa Hadtörténete Kutatócsoport” munkatársai, Bárány Attila kutatócsoport-vezető, egyetemi tanár (Debreceni Egyetem), Véber Zoltán tudományos segédmunkatárs, segédmuzeológus (Déri Múzeum) és Novák Ádám tudományos munkatárs (Debreceni Egyetem) a „Hunyadi – A holló felemelkedése” című sorozat kapcsán két részben kibeszélő podcastet rögzített.

Az első részt négy nappal a sorozat premierje után, 2025. március 12-én vették fel, a másodikat pedig a DE Történelem Szaknapok szervezőinek meghívására élő kibeszélő show keretében 2025. május 7-én. A helyszínt és a beszélgetések rögzítését a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár biztosította.

Bár a sorozat egy történelmi-fantasy regény adaptációja, és művészi alkotásként értékeljük, kutatócsoportként fontosnak tartjuk, hogy a közvéleményben ne rögzüljenek téves információk a korszakról. Beszélgetésünk során ezért a sorozat néhány történelmi pontatlanságát is megvitatjuk, de hangsúlyozzuk, hogy nem célunk a sorozat kritizálása. Akit részletesebben érdekel a korszak, annak ajánljuk figyelmébe kutatócsoportunk további publikációit, melyek honlapunkon Open Access formában elérhetőek.

Akit további történelmi témájú podcastek érdekelnek, ajánljuk 2025. május 24-én induló Érzelem és Politika című sorozatunkat. Elérhető lesz az AudMax Spotify csatornáján, illetve a Kutatócsoport YouTube csatornáján.

Alább, és a felvétel közben látható borítóképen Hunyadi János ábrázolása látható Thuróczy János Chronica Hungarorum c. művének 1488-as brünni /brnoi/ kiadású ősnyomtatványából. Ennek a kiadványnak egy példányával a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár is büszkélkedik. A kötetet volt szerencsénk közszemlére tenni a 2022-ben megszervezett Mercenaries and Crusaders (1202–1480) konferencia kísérőprogramjaként.

Beszámoló a vajdahunyadi konferenciáról

Véber Zoltán

tudományos segédmunkatárs

A kutatócsoport vezetője, Bárány Attila előadást tartott a 2023. szeptember 15-én a Vajdahunyadon megrendezésre került, „The Times of the Hunyadis” című nemzetközi konferencián. A rendezvény apropóját az adta, hogy Románia leglátványosabb középkori építményének, a vajdahunyadi vár (Castelul Corvinilor) felújításának első szakasza a végéhez közeledik.  A nemzetközi konferencia témája a Hunyadi család volt, ami kapcsolódási pontokat biztosít számtalan ország kutatói között, így a konferencián a román és magyar történészeken kívül lengyel, német, horvát, bosnyák és szerb kutatók is prezentálták a Hunyadiakhoz kötődő eredményeiket. A konferenciára a vár impozáns lovagtermében került sor. Az egész napos program során a téma iránt érdeklődő közönség politika-, diplomácia-, had-, társadalom- és irodalomtörténeti, valamint régészeti előadásokat hallgathatott angol, német, olasz és román nyelven. Az előadások érintették a szentszéki propaganda, Hunyadi János hadserege és parancsnokai, Hunyadi és Cillei Ulrik rivalizálása, a magyar hadjáratok nyugati visszhangjának és a Kendeffy család régészeti emlékeinek kérdéseit. Bárány Attila angol nyelvű előadásában Hunyadi János hadszervező tevékenységét mutatta be (The Organization of War in John Hunyadi’s Army: Strategy, Branches of Warfare). A konferencia alatt lehetőség adódott a vár bejárására, majd másnap az előadók részt vettek egy kiránduláson, ahol Hunyad megye történelmi helyszíneit nézhették meg, többek között a demsus-i Szent Miklós-templomot.

Konferencia: The Times of the Hunyadis

2023. szeptember 15-16. között Vajdahunyadon (Hunedoara) kerül sor a Hunyadiak történetével foglalkozó nemzetközi konferenciára. A szakmai rendezvényen a kutatócsoportot Bárány Attila képviseli, aki előadásában Hunyadi János hadszervező tevékenységét mutatja be (The Organization of War in John Hunyadi’s Army: Strategy, Branches of Warfare), valamint szekcióelnökként bekapcsolódik a Networks and Emuls szekció koordinálásába.

Részvétel a „Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciáján”

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2010 óta rendezik meg a Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciáját. A szakmai fórumon a kutatócsoport tagjai az elmúlt években többféle szerepkörben is részt vettek.

Az idei évben (2023. jún. 01-02.) Véber Zoltán képviseli a kutatócsoportot egy olyan téma előadásával, amely a készülő doktori értekezéséhez kapcsolódik.

 

Az előadás címe és rövid leírása

 

A Raguza és Szent-Száva hercege közötti háború magyar vonatkozásai (1451–1454)

Szent-Száva hercege, Stefan Vukčić Kosača 1451-ben megtámadta a Raguzai Köztársaságot, és az 1454-ig zajló lokális konfliktus csakhamar nemzetközivé szélesedett, amelyben a környező országok és politikai szereplők szinte mindegyike részt vett. Mivel Raguzának nem volt jelentős hadserege, így a szövetségeseitől és Vukčić ellenségeitől remélt segítséget a háborúban. Legfontosabb szövetségesének a Magyar Királyság számított, míg a herceg oldalán az Oszmán Birodalom állt, ami jelentősen korlátozta a szövetségesek által nyújtott segítség formáját. Ettől függetlenül a raguzai diplomácia a háború ideje alatt mindvégig katonai beavatkozást sürgetett a magyaroknál arra hivatkozva, hogy a városuk a Magyar Királyság része, ezért a magyaroknak kötelessége megvédeniük azt. Bár Hunyadi János több alkalommal ígéretet tett a katonai segítségnyújtásra, végül a magyar beavatkozás elmaradt, és csak diplomáciai úton igyekezett segítséget nyújtani a szent-szávai herceg ellen. Előadásom célja, hogy a kapcsolódó magyar, raguzai és velencei források segítségével megvizsgáljam a magyar kormányzat tervezett és a megvalósult segítségnyújtását. Ugyanakkor az eredményeket szélesebb kontextusba helyezve következtetéseket vonhatunk le Hunyadi és a magyar vazallus államok közti kapcsolatokról.

Medievisztikai Vándorkonferencia, 2023

Első alkalommal rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem középkorász doktoranduszai a Medievisztikai Vándorkonferenciát. A célok szerint három egyetem, a Debreceni Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem és a Szegedi Tudmányegyetem felváltva, éves forgórendszerben szervezi majd a konferenciát.

A konferencián Bárány Attila szekcióvezetőként, Véber Zoltán és Visegrádi Renáta pedig előadóként vesznek részt.

Információk

Információk

Időpont

2023. május 25-26., csütörtök-péntek 

Helyszín

Szeged, MTA SZAB székház

Részletek

Szekcióvezetés

Bárány Attila

Május 25., 5. szekció, 14:30-15:40

Előadások

Véber Zoltán előadása

Május 25., 7. szekció, 16:15-16:35

Az előadás címe: Hunyadi János és Tallóci Petkó konfliktusa

Visegrádi Renáta előadása

Május 26., 1. szekció, 10:40-11:00

Az előadás címe: Coluccio Salutati missilisei