Már a kutatóút elején értékes következtetéseket lehetett levonni, melyeket a kutató elé táruló források látványa és tanulmányozása csak megerősíteni tudott. Perugiában a város számadáskönyveiben a zsoldosok foglalkoztatására vonatkozó adatok a firenzei forrásadottságokhoz képest kevesebb számban maradtak fenn. A város elsősorban német zsoldosokat szerződtetett inkább, ugyanakkor az 1364-1367 közötti években magyar nevek is felbukkannak a felfogadott zsoldosok között, a legtöbb bejegyzés az 1367. évi anyagban található. A firenzei számadáskönyvektől a perugiai számadáskönyvek abban is eltérnek, hogy nem népnyelven, hanem latin nyelven íródtak. A bejegyzések felépítése is eltérő: a bejegyzés elején található egy általános formula és bevezető mondat, ezt követően külön bekezdésben szerepel a conestabilis neve és a csapat létszáma, majd a fizetségre vonatkozó adatok. A bejegyzés mellett többnyire bal oldalon a conestabilis neve külön is szerepel, jobb oldalon pedig a havi fizetség összege számmal kiírva.

Milyen eredményeket várhatunk az adatgyűjtéstől? A Perugiával szerződésben álló magyar zsoldosokról minimális információt szerezhetünk a szakirodalomból: a hazai, itáliai irányultságú levéltári kutatások figyelmét még elkerülték ezek az adatok, a kutatás kiindulópontjául az idegen nyelvű szakirodalom (Karl Heinrich Schäfer, Stephan Selzer, Marco Conti) bizonyult hasznosnak. Az utóbbiak támpontot nyújtottak, hogy mely évekre vonatkozóan érdemes a magyar bejegyzéseket keresni, és egyúttal ki is jelölték a kutatás irányvonalát: az összehasonlító célú elemzését, melynek során több városban, ugyanakkor azonos időszakban szerződtetett zsoldosokra vonatkozó információkat vizsgálnak meg egyszerre, hasonlóságokat és egyedi jellemzőket keresve. A külföldi szakirodalom felvetése az, hogy az észak-itáliai városok ebben az időszakban a magyar zsoldosokat szívesen alkalmazták, mivel a magyarok könnyű lovas íjászok voltak, kevésbé ismert harcmodoruk és gyors mozgásuk, valamint félelmetes harcos hírük keresetté tette őket. Mindezek magyarázhatják azt, hogy viszonylag magas zsoldban részesültek. Az összegyűjtött és lefotózott forrásokat a kutatócsoport kép alapú adatbázisában tesszük közzé, ahova már feltöltöttük az 1360-as évekre vonatkozó firenzei zsoldosszerződéseket, így két várost illetően már kellő adat áll rendelkezésre ahhoz, hogy az 1360-as éveket illetően összehasonlító elemzéseket végezhessünk.

A kutatóút más szempontból is gyümölcsözőnek bizonyult. A magyar Anjoukhoz kapcsolódva megvizsgáltam még két forrást a Diplomatico-fondból, az egyik Andrea Dandolo velencei dózse levele, aki a perugiai priorokat értesítette a magyarországi pestis pusztításairól, melyben meghalt Nagy Lajos első felesége is. A másik megtekintett forrás VI. Kelemen 1347. októberi bullája, melynek létéről a magyar szakirodalom is tud, a pápa ugyanis több itáliai városnak, köztük a perugiai prioroknak is elküldetett egy bullát, melyben arra kérte a városvezetést, hogy ne támogassák a nápolyi királynő területe ellen támadókat. A nápolyi Anjouk (II. Károly és Bölcs Róbert királyok, valamint Mallorcai Sancia királyné) pedig öt dokumentum révén kapcsolódnak a perugiai priorokhoz, melyek ugyancsak a Diplomatico-fondban találhatóak. A kutatás fontos matériáit jelentik a könyvek, ráadásul az olasz szakkönyveket nehezebb beszerezni Magyarországon, így kivételes helyzetbe kerültem: már a sala di studio könyvespolcai is kiváló szakkönyvektől roskadoztak, noha mindezek eltörpültek a levéltár könyvtárának gazdag könyvállománya mellett.