Maléth Ágnes kutatása a Vatikáni Apostoli Levéltárban
2023-06-09
2023 májusában, a Vatikáni Apostoli Levéltárban végzett kutatásaim legfontosabb célja az volt, hogy az 1350-es, 1360-as években a Magyar Királyság területéről származó, pápai szolgálatba szerződött zsoldosokra vonatkozó adatokat összegyűjtsem és szisztematikusan feldolgozzam. Az anyag korábban sem volt teljesen ismeretlen a magyar történészek számára. Elsőként és legrészletesebben Lukcsics Pál[1] foglalkozott az itáliai hadszíntéren, a Szentszéknek katonáskodó magyar zsoldosokkal egy 1932-ben megjelent, hosszabb tanulmányban.[2] Bár a téma az utóbbi években más nemzetek történészeinek figyelmét is felkeltette,[3] az adatok rendszerezése és összehasonlító elemzése még nem történt meg.
A kutatómunka kiindulópontját a Lukcsics-tanulmány jelentette; első lépésként a hivatkozott köteteket és foliókat kerestem vissza és ellenőriztem. Emellett azt is igyekeztem megállapítani, hogy a Lukcsics által felhasznált fondok tartalmaznak-e még kapcsolódó, az eredeti tanulmányban nem közölt adatokat. A vizsgálat így két fondra koncentrált: az Apostoli Kamara (Camera Apostolica) Introitus et Exitus és Collectoriae sorozataira. Bár az Introitus et Exitus az Apostoli Kamarába közvetlenül befizetett összegeket és a pápai udvar kiadásait jegyző köteteket, a Collectoriae pedig többnyire az Európa különböző országaiba kiküldött pápai adószedők számadáskönyveit tartalmazza, mindkét gyűjteményben található anyag az itáliai háborúk kiadásairól. A két fond tüzetes vizsgálata után a Collectoriae-ből és az Introitus et Exitus-ból is öt-öt kötet bizonyult a téma szempontjából relevánsnak.[4] Mivel pénzügyek könyveléséről van szó, a feljegyzések szövegezése rövid és nem túl bonyolult, a szókincs korlátozott, a nevek, dátumok és az összegek kivételével ismétlődik. Ennek megfelelően a magyar vonatkozású adatok kigyűjtésével gyorsan lehetett haladni, a kutatást csak a világjárvány után is érvényben maradt szigorítások hátráltatták.[5] A magyar zsoldosokra vonatkozó bejegyzések négy típusba sorolhatók:
1. zsoldkifizetések: ebben az esetben a pápai képviselők rögzítették a kifizetés dátumát, a connestabilis nevét, a vele együtt leszerződött zsoldosok számát, a szolgálat idejét (mindig egy hónap) és a kifizetett összeget,[6]
2. emenda (kárpótlások): a hadi eseményekben elvesztett lovakért kifizetett összegek dátum szerint felsorolva, (esetenként) a lovas nevének megadásával, a ló külső jegyeinek és a veszteség körülményeinek rövid leírásával,[7]
3. követek és hírvivők költségeinek fedezésére kifizetett összegek, amelyek a bejegyzéstípusok közül a legkevésbé tekinthetők informatívnak[8]
4. a pápai szolgálatban álló zsoldosok listája (connestabilis neve és az irányítása alatt szolgáló katonák száma).[9]
Az adatok keletkezési időpontjukat tekintve 1353 és 1368 között oszlanak el, földrajzi szempontból pedig Toszkána, Romagna és Marche régiókat, valamint Bologna, Cesena, Forlì és Faenza városokat érintik. Két kötet tartalmaz különösen sok releváns bejegyzést;[10] ezeket a kutatócsoport 2023 novemberében rendezett műhelykonferenciáján, valamint részben a kutatói blogon korábban részletesebben is bemutattam. A kutatóút abból a szempontból mindenképpen sikeresnek tekinthető, hogy a nagy mennyiségű, vonatkozó adatot tartalmazó köteteket az időkorlátok ellenére is sikerült feldolgozni, és csak három olyan kötet átnézésére nem maradt idő, amelyek elszórtan, néhány folión közölnek a témához kapcsolódó információkat.[11] Ezek pótlása az idei év kutatóútjának célkitűzései közé tartozik.
Jegyzetek:
[1] Lukcsics Pál az Apostoli Kamara magyar vonatkozású anyagát feltáró Lukcsics József testvére volt. Munkásságának rövid összefoglalását l. a halálakor a Századokban közzétett nekrológban. Fekete Nagy Antal: „Lukcsics Pál”. Századok 71. (1937: 4–6), 270–271.
[2] Lukcsics Pál: „Magyar zsoldosok a pápaság szolgálatában a XIV. században”, Hadtörténelmi Közlemények 33. (1932: 1), 125–157.
[3] Dincă, Adinel C.: „Hungarian Mercenaries Serving the Pontifical State. A Vatican Source from 1362 and the Beginning of a Discussion”, in Italia ed Europa centro-orientale tra Medioevo ed Età moderna. Economia, Società, Cultura, a cura di Andrea Fara. Heidelberg: University Publishing, 2022, p. 43–54. Armand Jamme francia történész 2021 decemberében Budapesten tartott előadást a témában.
[4] AAV Cam. Ap., Collect. vol. 202, 203, 247, 343, 387; AAV Cam. Ap., Intr. et Ex. vol. 266, 268, 279, 289, 290.
[5] A rövidített nyitvatartás és a kikérhető dokumentumok számának erős korlátozása.
[6] Például az AAV Cam. Ap., Collect. vol. 387. kötet releváns adatai (fol. 8v, 9v, 10v, 14v, 15r, 30v–31v, 46v, 47v, 48r–v, 49v, 59v, 60v és 62r).
[7] Pl. AAV Cam. Ap., Intr. et Ex. vol. 289, fol. 14v, 15r stb.
[8] Pl. AAV Cam. Ap., Intr. et Ex. vol. 266, fol. 133v, 136v és 164v.
[9] A vizsgált forrásanyagból csak egy kötet tartalmaz ilyen jellegű bejegyzéseket: AAV Cam. Ap., Collect. vol. 203.
[10] AAV Cam. Ap., Intr. et Ex. két kötete az 1358-ban keletkezett 289-es és az 1359–1360-ban készült 290-es tartalmazza a legtöbb magyar vonatkozást: 90, illetve 44 folión vannak releváns bejegyzések.
[11] Az AAV Cam. Ap., Collect. vol. 202 és 344, 2-2 folio, illetve az AAV Cam. Ap., Intr. et Ex. vol. 268, 4 folio ellenőrzése lesz szükséges.