Az 1350-es, 1360-as években a Szentszék jelentős számban alkalmazott magyar származású zsoldosokat itáliai harcaiban. A magyar lovasok iránti megnövekedett kereslet elsősorban Gil Albornoz legációjával és a Pápai Államok területén folytatott hadjárataival magyarázható. Szent Kelemen presbiter-bíborosát VI. Ince 1353. június 30-án nevezte ki a Szentszék itáliai vikáriusává, főként azzal a céllal, hogy stabilizálja a politikai helyzetet és visszaszerezze az elvesztett területeket. Albornoz egyik legfőbb ellensége a Forlìt hatalma alatt tartó (II.) Francesco Ordelaffi volt. Ordelaffi rossz viszonya a Szentszékkel az 1330-as évek elejéig, IV. (Bajor) Lajos itáliai jelenlétéig nyúlt vissza, amikor a ghibellin párt megerősödését kihasználva az Egyház kárára tudott terjeszkedni. Bár XII. Benedek kétszer is kiközösítette (1335, 1340), a Szentszék csak az 1350-es években döntött a fegyveres konfliktus egyértelmű felvállalása mellett. Miután Ordelaffi elfoglalta Meldolát, Forlimpopolit és más kisebb Forlì közeli erősségeket, 1356. január 17-én VI. Ince keresztes hadjáratot is hirdetett ellene. Az intenzívvé váló harcokban az Albornoz vezette pápai seregek kerültek fölénybe, a bíboros sikersorozata azonban megszakadt, amikor a pápai udvarban a Viscontiakkal szemben folytatandó politikáról kialakult vita miatt VI. Ince visszahívta Avignonba. 1357 májusának elején a pápa Androin de la Roche clunyi apátot bízta meg Albornoz helyettesítésével. A két pápai képviselő 1357. augusztus 23-án Bertinoróban találkozott, ahol a bíboros átadta a felhatalmazását de la Roche-nak. Ezt követően Albornoz elhagyta Itáliát, és 1358 decemberéig nem is tért vissza.

A személycserével járó átmeneti bizonytalanságot kihasználva 1358 tavaszán Ordelaffi támadásba lendült, így áprilisban újrakezdődtek a harcok Forlì környékén. Ezúttal a pápai csapatok kerültek hátrányba, amelyet Forlì sikertelen – és nagy emberveszteséggel járó –ostroma is jelzett 1358 júniusában. De la Roche a következő hónapban korrigálni tudott és visszafoglalta Meldolát, de VI. Ince a kedvező fordulat ellenére is megvonta bizalmát a clunyi apáttól és szeptember 18-án újra Albornozt delegálta az itáliai hadszíntérre. Az Ordelaffi ellen folytatott hadjárat a következő év júliusában végül a pápai erők győzelmével ért véget, amikor a hadúr feladta Forlìt.

A fent ismertetett eseményekről részletes képet ad a Vatikáni Apostoli Levéltár (Archivio Apostolico Vaticano), Camera Apostolica, Introitus et Exitus 289-es kötete. Ahogy a jelzet is mutatja, egy olyan dokumentumról van szó, amelyet a pápai udvar pénzügyekért felelős intézménye, az Apostoli Kamara állított ki. Az Introitus et Exitus-könyvek szolgáltak a bevételek és kiadások feljegyzésére; a sorozat első kötete VIII. Bonifác pontifikátusának idejéből maradt fenn. Az avignoni korszak adminisztrációs reformjai a pápai udvar pénzügyein különösen éreztették hatásukat, így az idő előrehaladtával az Introitus et Exitus-könyvek is részletesebb és jobban szervezett leírásokat rögzítettek. A pápai udvar pénzmozgását megörökítő köteteken kívül ez a fond önálló, specifikus esemény(ek)hez kapcsolódó könyveket is tartalmaz: ilyen az említett 289-es szám is, amely az 1358-as év Forlì körüli harcainak kiadásait dokumentálta.

A korszakból több hasonló kötet is fennmaradt, amelyeket – akárcsak a 289-est – vagy az Introitus et Exitus-ba, vagy a Collectoriae-ba soroltak be. Ezekben a háborús költségek elszámolása többnyire egységesen történt: a kiadásokat három típusba sorolták (stipendia, pro emenda equorum, expense facte pro nuntiis), és többé-kevésbé kronologikus (havi) sorrendben listázták őket. Az első egység (stipendia) a szerződtetett zsoldosoknak tett kifizetéséket könyvelte; itt először a lovasokat, majd a gyalogosokat vették számba, általában a katonák származása (magyar, breton, „germán” stb.) szerinti csoportokban. Az egyes bejegyzések rögzítették a kifizetés időpontját (hónap, nap), a zsoldoscsapat conestabilis-ának a nevét (vagy a képviselőjéét, aki a pénzt átvette), a parancsnoksága alá tartozó katonák számát, a fizetségért letöltendő szolgálat idejét (kezdő- és végdátummal), az egy főre megállapított zsoldot, és az egyszerre kifizetett összeget. A kifizetések minden hónapban folyamatosan zajlottak, különböző napokon. A magyar zsoldosok az esetek túlnyomó többségében lovas katonaként álltak a pápai udvar szolgálatába és egységesen 8 aranyforintot kerestek. A conestabilis-ek ezzel szemben ennek dupláját, sőt, néha 20 aranyforintot is kaphattak. A kifizetés egy hónapra és mindig előre történt, a szolgálat ideje pedig a fizetség napján kezdődött.

Ilyen adatok láthatók a kutatócsoport által közzétett fényképeken is. Az első folio (123r) legfelső néhány sora jelzi, hogy 1358. szeptemberi kifizetésekről van szó. Az oldal közepén, szeptember 2-i dátummal két magyar vonatkozású bejegyzést találunk: Johannes Petri 18, Petrus Jacobi és (a kötetben többféle írásmóddal szereplő) Sebastianus Salomonis pedig 12 lovassal szerződött a szeptember 6-ától, illetve 9-étől a következő hónap ugyanazon napjáig. Előbbi ezért 162, utóbbiak pedig 104 aranyforintot vettek át a pápai megbízottól.

A következő oldalon (123v) folytatódik a magyar connestabilis-ek felsorolása: szeptember 5-énél Stephanus Literatus-t és Thomasius de Crescentiát említik, 27, illetve 20 lovassal (224 és 180 aranyforint zsolddal), szeptember 7-énél Nicolaus Johannis és Andreasius együtt szerepel 11 zsoldos élén (96 aranyforint).

Az utolsó közzétett fotóról (fol. 124r) még három magyar zsoldosvezért ismerhetünk meg: Johannes de Aram Literatus, Thomboldus és Stephanus Marci szeptember 15-én 28, illetve 25-25 lovassal szerződött (241 és 208-208 aranyforintért). A magyar zsoldosok névsora azonban itt nem zárul le. Szeptember folyamán az említetteken kívül még 11 magyar zsoldoscsapat szerződött, összesen 344 katonával. A június mellett – amikor 234 magyar lovas állt pápai szolgálatba – egyébként éppen a szeptember volt létszám szempontjából a magyar zsoldosok alkalmazásának mélypontja; e két hónaptól eltekintve folyamatos növekedést tapasztalunk. 1358 áprilisa és decembere között a leszerződött magyar lovasok száma 254 és 515 között mozgott.

A hadi kiadások számadáskönyveiben a második nagy szerkezeti egységet a kompenzációk listája alkotta. Ezeknek a bejegyzéseknek a többsége a harcok során elvesztett (elpusztult vagy az ellenség által elfogott) lovakért kifizetett összegeket sorolta fel (pro emenda equorum). Egy hátas 10 és 17 aranyforint közötti összeget ért. Ezekben a bejegyzésekben általában (elnagyolva) megadták a veszteség időpontját és leírták a körülményeket, tehát bizonyos mértékben betekintést kapunk a hadi események kronológiájába. Többnyire a kárvallott lovas nevét is rögzítették, de az nem mindig állapítható meg a szövegből, hogy ő túlélte-e az incidenst, így emberveszteséget csak hozzávetőlegesen lehet kalkulálni. A 289-es kötet első felében emellett a pro emenda tételek a lovak kinézetét is megpróbálták visszaadni (jegyek a fejen, szín, billog vagy folt a test többi részén), ezekhez a leírásokhoz viszont az írnok gyakran a korabeli olaszból kölcsönzött szavakat. Az állatok jellemzése a kötet második felétől végül teljesen elmaradt. A lovakra vonatkozó információk mellett a pro emenda részben könyvelték még a zsoldon felül kifizetett, egyszeri juttatásokat. Ezek mindig valamilyen rendkívüli szolgálathoz (pl. kíséret biztosítása) vagy foglyok ejtéséhez kötődtek, illetve egy alkalommal (1358 decemberében) a legnagyobb számú magyar zsoldoscsapat vezetőjének egész éves hűségét 50 aranyforinttal honorálták.

A számadáskönyvek harmadik szerkezeti egységét a követek költségeinek fedezésére kifizetett összegek alkották (expense facte pro nuntiis). Az Introitus et Exitus 289-es kötet esetében ez a rész tartalmazza a legkevesebb magyar vonatkozású adatot. Itt jelent meg például, ha a pápai képviselők újabb magyar zsoldosokat akartak szerződtetni, akik az adott időben Itália más területein állomásoztak, vagy ritkább esetben, ha a magyar királynak küldtek levelet.

Az Archivio Apostolico Vaticano, Camera Apostolica, Introitus et Exitus 289 rövid bemutatása után érdemes néhány összegző jellegű megállapítást tennünk. A kötet alapján egyrészt rekonstruálni tudjuk az 1358-as évben pápai szolgálatban álló és a Forlì környéki harcokban részt vállaló magyar zsoldosok létszámát. Azt, hogy a magyar lovasok milyen fontos szerepet játszottak az Ordelaffi ellen vezetett hadjáratban, akkor értjük meg igazán, ha megvizsgáljuk a számukra kifizetett zsold összegét: a rájuk költött 24 ezer aranyforint ugyanis a pápai kamara itáliai hadi kiadásainak 40%-át tette ki az említett évben. Másrészt a pápai számadáskönyvek rögzítették a conestabilis-ek nevét, és ez két kutatási lehetőséget is kínál: a személyek azonosítását, valamint a kutatócsoport más tagjaival együttműködésben a zsoldosvezérek itáliai hadi karrierjének és itineráriumának elemzését.