okt 5, 2022

Beszámoló: „Digital Diplomatics 2022” konferencia

Az egyetemi könyvtár bejárata

Ónadi Sándor

Ph.D.-hallgató

A diplomatika már az 1970-es évektől kezdődően kiemelt figyelmet fordított a számítógépes feldolgozás különféle módjaira. E lehetőségek hatékony összehangolása és alkalmazása érdekében több ízben került sor nemzetközi konferenciára (pl. Münchenben 2007-ben, Nápolyban 2011-ben, Párizsban 2013-ban).

A Georg Vogeler vezetése alatt működő, „From Digital to Distant Diplomatics” (ERC Project) nevű, grazi kutatócsoport e tendenciához csatlakozott idén a Grazban megrendezett (szeptember 28–30.), „Digital Diplomatics 2022” című konferenciával. Az eseményen 28 előadás hangzott el és négy poszter került bemutatásra.

Poszter-szekció

A szakmai találkozón az oklevelek digitális feldolgozása mellett nagy hangsúlyt kapott az adatbázisok, online gyűjtemények bemutatása, előadásunkat is ehhez a koncepcióhoz csatlakozva alakítottuk ki, amelyet két részre osztottunk fel.

Az első részben bemutattuk a Debreceni Egyetem – Tématerületi Kiválósági Program, Lendület „Magyarország a Középkori Európában” kutatócsoportot, valamint a jelenleg folyó projektjeit, a kutatási irányokat, illetve az egyetem szerverén működő adatbázisunkat.

Előadás

Vita

Az előadás második részében Novák Ádám, a kutatócsoport tudományos munkatársa mutatta be „pilotprojektjét”. A projekt keretein belül 12 pecsét került 3D-digitalizálásra a Reflectance Transformation Imaging (RTI)-technika segítségével, ami arra is alkalmat adhat, hogy pecséttöredékekből „összeillesszük” az eredeti pecsétet.

Ma már elérhető, hogy bizonyos algoritmusok segítségével szinte tökéletes pontossággal írjunk át középkori okleveleket gépelt szöveggé.

A konferencia legnagyobb tanulsága számunkra a humántudományok és az informatika találkozása volt. Az előadások megközelítőleg egyharmada foglalkozott olyan algoritmusokkal, mesterséges intelligenciával, machine learninggel, amelyek eddig elkerülték a figyelmünket. Ma már elérhető, hogy bizonyos algoritmusok segítségével szinte tökéletes pontossággal írjunk át középkori okleveleket gépelt szöveggé. A géppel átírt oklevelekből ezt követően különböző algoritmusok segítségével újabb információkat nyerhetünk ki. Az egyes dokumentumtípusok jellegzetes formuláinak algoritmikus elemzése révén például datálni tudjuk az eddig datálatlan okleveleket.

A konferencia konklúziója, mint ahogy Dr. Michael Gervers, a Torontói Egyetem professzora megfogalmazta:

a diplomatika kutatóinak – hasonlóan a Nemzetközi Űrállomás fenntartóihoz –  össze kell fogniuk, és saját nemzeti űrállomásaik építgetése helyett közös projekteket kell indítaniuk.

Plenáris előadás (Michael Gervers és Georg Vogeler)

 

Az érdeklődők rövidesen részletes beszámolókat is olvashatnak a konferenciáról az online és nyomtatott folyóiratokban egyaránt. A további beszámolók megjelenéséről a honlap kezdőlapján található hírfolyamban adunk hírt.

További konferenciabeszámolók:

Kutatóút-beszámolók: